Nyitott seb a hegyen – kénsavas tó fenyegeti a Tiszát
Ezer méter magas hegyek között gyűlik a savas víz a Rosia Poieni-i rézbánya zagytározójában. Gazdája, egy román állami cég lassan kifut a pénzből, és ha nem kap segítséget, nem tudja majd semlegesíteni a kénsavas vizet, amely az Aranyosba, onnan pedig a Maros, majd a Tisza vizébe juthat. Eljött az utolsó pillanat, amikor a helyzet még menthető, de a román állam nem talált végleges megoldást a problémára.
A helyiek nyugodtak, szerintük biztosan lesz pénz. Ők inkább a bányáért aggódnak, mert ha végleg bezárnák, megállna az élet a bányavidéken. Az [origo] riportja az Erdélyi Érchegységből.
“Nem lehet felmenni a bányához akkreditáció nélkül. Faxot kell küldeni a gazdasági minisztériumba, egy hét, amíg megvan az engedély” – tárja szét a karjait Lucian, a Cupru Min román állami bányacég marketingese. Zavartnak tűnik, és láthatóan szeretne megszabadulni az újságíróktól. Előkerít egy mintegy tízsoros tájékoztatót a Rosia Poieni hatalmas rézlelőhelyeinek kiaknázásáról, az alkalmazott “klasszikus technológiáról”, és kitessékel bennünket az irodaépületből Abrudbánya főterére.
Az erdélyi Rosia Poieni – magyarul Veresvölgy – ezer méternél is magasabban fekvő külszíni fejtésű rézbányája olyan hely, amelyre mostanában érdemes Magyarországnak odafigyelnie. A bányászat melléktermékeit gyűjtő zagytározó komoly fejfájást okoz a Cupru Minnek és a román államnak. Eddig ugyanis egy bukaresti magáncég, az Energomineral – amelynek sem internetes oldalát, sem telefonszámát nem találtuk meg – bérelte és működtette a bányát, és semlegesítette a zagytározóban gyűlő savas vizet. Július elején azonban felmondta a szerződést, és magára hagyta a hatalmas savas tavat is, amelynek vize kellő gondoskodás híján előbb-utóbb beleömlik az Aranyos patakba, onnan a Marosba, azután pedig a Tiszába. A Financiarul című román lap szerint, ha az Aranyosba jut a szennyezés, legalább 15, legfeljebb 53 órán belül eléri a Marost.
Stefan Bardan Fehér megyei prefektus múlt szerdán Gyulafehérvárról Bukarestbe utazott, és közölte a kormány tagjaival: a rézbánya ülepítője “ökológiai bombává” változott, mióta a réz világpiaci árának zuhanása miatt az Energomineral egyoldalúan felbontotta szerződését az állammal. Az államfő, Traian Basescu ugyanezt a kifejezést használta, amikor július 18-án a térségben járt. “Nem hagyhatunk figyelmen kívül egy ilyen ökológiai bombát. Az olyan lenne, mintha egy gyilkosságot készítenénk elő” – fogalmazott.
A Cupru Minnek túl sok a nyakába szakadt feladat: a zagytározóba napi, mintegy hatvan tonna meszet kellene adagolnia a veszélyesen savas víz semlegesítésére, márpedig ez napi százezer lejbe (mintegy 6 400 000 forintba) kerül. Az állami cégnek – amely az erdélyi Új Magyar Szó szerint épp 153 dolgozóját készül elbocsátani – nincs erre pénze. A megyei prefektus szerint még tíz napra elegendő meszet sikerült szerezni, addig stabil a helyzet. A tizedik nap szombat, a gazdasági minisztériumnak a legutolsó pillanatban, pénteken kell előállnia valamilyen megoldással.
A prefektus titkára, Dorin Sava csütörtöki levelében az [origo]-nak azt állította, a helyzetet ellenőrzésük alatt tartják, már nem fenyeget veszély, mert a gazdasági minisztériumi államtitkár a térségbe utazott, és folyamatosan figyeli a fejleményeket. Szerinte ezzel “megtalálták a megoldást”, konkrétumokat azonban nem közölt.
Bánya nélkül megáll az élet
A probléma ijesztően hangzik, de Abrudbányán (Abrud), a Rosia Poienihez közeli régi bányavárosban nem aggódnak a zagytározó miatt. “Az állam nem hagyhatja magára a bányát, mert az övé. Kötelessége pénzt adni a mészre” – mondja magabiztosan az abrudbányai polgármester, Ratiu Tiberiu. Szerinte csak adminisztrációs problémáról van szó, egyszerűen arról, hogy “ki fizet”.
Az Erdélyi Érchegységben fekvő településen a zagytározónál sokkal jobban aggódnak a bányászok megélhetése miatt. A hegyi településeken évszázadok óta szinte mindenki a bányászatból él. A Cupru Minnek a rendszerváltás után még 3000 alkalmazottja volt, ma körülbelül 150. A környéken a rézbánya leállásával hatvan százalékon felülre ugrott a munkanélküliség. “Látom az embereken, hogy kétségbe vannak esve, mióta az Energomineral eltűnt. Azóta csökkent a fogyasztás, még a szemét is kevesebb lett” – mondja a polgármester.
“Van egy tehenük, kecskéjük, ez-az. Egyik napról a másikra élnek” – mondja Kopenetz Loránd gyógyszerész, akit a környéken mindenki ismer. Ő a helyi magyar kulturális egyesület elnöke, a református templom és parókia gondnoka, de az RMDSZ helyi képviselőjelöltje is volt. Most éppen a beomlott tetejű unitárius templom felújítására próbál pénzt gyűjteni. Szerinte a helyieknek munka kell, a város nem tud tovább fejlődni, ha nincsenek adóbevételei. Ha a környékbeli régi bányákat végleg bezárnák, megállna az élet.
Sekély vörös víz
Kopenetz Loránd kalauzol el minket a rézbányához és a zagytározóhoz. Terepjárója vagy negyven percig kapaszkodik fel a tározóhoz vezető sáros földúton, időnként eleredő, később szakadó esőben. Az ipari területeket senki nem őrzi – csak egy őrrel találkozunk, az is mosolyogva köszön. A kocsi egy helyen átzökken egy csaknem fél méter vastag csövön. Ezen keresztül vezetik a réz kinyerése közben keletkezett melléktermékeket a zagytározóba.
A bánya – hatalmas kráter, mintha kiharaptak volna egy darabot a hegyből – éppúgy elhagyatott, mint a közeli bányászszálló néhány épülete. Némelyikben még laknak, de a legtöbb szellemház, jóval ezer méter felett, a hegyek között elszigetelve. A 18 kilométer kerületű zagytározót zöld hegycsúcsok veszik körül, néhány száz méterre tehenek legelnek a hegyoldalban, kicsit arrébb, a vízparttól nem messze tanyák. Lassan beúszik egy felhő a völgybe, a víz fölé. A táj képeslapba illő, csak a víz kénsavtartalmát jelző vöröses-sárgás színe és a sekély részein átlátszó sötétszürke iszap utal arra, hogy ipari ülepítőről van szó. A víz sekély, de egy kiadós esőzés felduzzasztaná.
Az abrudbányai polgármester rajzokon magyarázza el – alaposan leegyszerűsítve -, hogyan is működik a Rosia Poieni-i rézbánya. A bányát 1977-ben nyitották meg, mert az itteni hegyekben van a román rézkészlet csaknem kétharmada. “Nem a legmodernebb a kitermelés módja, a hetvenes évek technológiája, de nem is nagyon elavult technológia.” Miután a hegyben levő sziklát megtisztították a földtől, külszíni fejtésbe kezdtek. A kibányászott kénes érc savasítja a vizet, és mivel a hegyoldal “nyitott seb”, a kén érintkezni tud a vízzel. Nem csak a csöveken át töltődik fel a zagytározó, hanem a hegyekből is szivárog a savas esővíz. A zagytározóban a lehető legolcsóbb anyaggal, mésztejjel semlegesítik a savas vizet, amelyet ezután a gát mellett vezetnek le az Aranyos patakba.
Még van rengeteg érc
Ratiu Tiberiu, aki több mint 7 éven át a rézbánya főmérnöke volt, biztos benne, hogy az Aranyos mentén élők nyugodtan alhatnak. Szerinte “független szakértők” állandóan vizsgálják, hogy mennyire savas a víz, a szabványok alapján mérik a gát stabilitását és minden egyebet is ellenőriznek.
Szerinte Basescu azért nevezte ökológiai bombának a tározót, mert fő aggodalma, hogy a bányavidéken nincs munka, aggódik a helyiekért, és szeretné elérni, hogy a verespataki aranybánya nyíljon meg. Verespatak (Rosia Montana) kevesebb mint két kilométerre fekszik Rosia Poienitől, az itt aranybányászatot tervező kanadai cég, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) még mindig nem tudta megkezdeni a termelést, mert az engedélyek kiadása környezetvédelmi aggályok miatt évek óta csúszik. (A verespataki aranybánya sorsa szintén kiemelten érinti Magyarországot, a többéves történetet bővebben lásd keretes írásunkban.) Az RMGC – amelynek érdeke, hogy a helyieket maga mellé állítsa – tíz napra elegendő meszet ajánlott fel ajándékként a Cupru Minnek, hogy kihúzza a következő napokat, amíg a kormány eldönti: ki fizesse a zagytározó ártalmatlanítását.
Az abrudbányai polgármester két lehetőséget vázol fel, amikor a rézbánya további sorsa felől érdeklődünk. Románia uniós csatlakozása óta az állam nem adhat támogatást a bányászat ösztönzésére, ezért a Cupru Min biztosan nem tudja folytatni a kitermelést. Ezért vagy végleg leáll a munka, és ökologizálják a területet, vagy az állam privatizálja a bányát, és így folytatódhat a kitermelés. Bár az EU-tól kapna pénzt Románia az ártalmatlanításra, “a helyieknek ez lenne a legrosszabb, és még van rengeteg érc a hegyekben” a polgármester szerint. Ezért az igazi megoldás a koncesszióba adás, vagy a teljes privatizáció – tette hozzá.
