Sólyom László: elakadt a Vásárhelyi-terv megvalósítása
A Hortobágyi Nemzeti Park területén tett látogatásának harmadik napján Sólyom László köztársasági elnök a Felső-Tisza-vidékre látogatott.
Az MTI tudósítása Sólyom László Hortobágyi Nemzeti Park területén tett látogatásának harmadik napjáról
Sólyom László: elakadt a Vásárhelyi-terv megvalósítása
Sólyom László köztársasági elnök kedden a Tarpai-szőlőhegyen arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vásárhelyi-terv megvalósítása elakadt.
Egészen 2004-ig úgy látszott, hogy a Vásárhelyi-terv végre olyan komplex terv lesz, amely egyesíti a vízgazdálkodást, a tájgazdálkodást és a környezetvédelmet – mondta a beregi térségbe látogató államfő.
Hozzátette: 2004 óta “szemléletbeli visszakozás” történt. A vízügy tervei továbbra is megvannak, de a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a Környezetvédelmi Minisztérium azokat nem hajtja végre, “és úgy néz ki, hogy középszinten teljesen elakadt minden” – mondta Sólyom László.
Korábban az államfő Csarodán, miután részt vett a Felső-Tisza vidéki természetvédő civil szervezetek képviselőinek fórumán, újságíróknak arról beszélt, hogy a tájgazdálkodás el tudja tartani a falvakat, legalább annyira, mint a nagyüzemi gazdálkodás.
Tájgazdálkodás alatt környezetbarát gazdálkodást értünk, mely a hagyományos termelési módokra és termékekre épít – mondta az államfő.
Beszélt arról is, hogy hétfő késő délután a geszterédi falusi kisiskolában iskolaigazgatókkal találkozott. Minden polgármester foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy a falusi kisiskola megmaradjon – jegyezte meg.
“A kisiskolákhoz nem szabad hozzányúlni” – hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy sok helyen nem a gyerekeket utaztatják kisbusszal egyik faluból a másikba, hanem a szakos tanárokat viszik a kisiskolához.
A falvak alapítványokat hoznak létre, hogy utaztassák a tanárokat – tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy minden egyes nemzeti parki látogatása után azt mondta: a védett területeket a nemzeti park kezelésébe kell adni, azonban, mint kiemelte, félő, hogy ez most már nem lesz elég.
Miután megalakult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., minden arról tanúskodik, hogy a kincstári vagyon “olyan szemlélet uralma alá kerül, ahol a gazdasági érdekek lesznek a döntőek” – jelentette ki. Mint mondta, mindent meg kell tennie, hogy ne hagyja érvényesülni a tisztán gazdasági szempontokat, ahol más fontosabb, természetvédelmi szempontok vannak.
Sólyom László kedden kora reggel, a Hortobágyi Nemzeti Parkban tett látogatás utolsó napján, a baktalórántházi erdőrezervátumban tett túrát. A Nyírség erdői közül ez az utolsó, amelyben viszonylag összefüggő homoki gyertyános-tölgyes állományt találunk.
A köztársasági elnök ezután egy olyan Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluba, Tákosra is ellátogatott, ahol a 2001-es árvíz hatalmas pusztítást végzett, és emiatt a falut szinte teljesen újjáépítették.
A falu 1766-ban épült református templomát, mely akkora, mint egy falusi ház, sikerült megmenteni. Az államfőt Tákoson szilvapálinkával és kapros lángossal fogadták a helyiek.
A köztársasági elnök a nap folyamán együtt ebédelt a Felső-Tisza menti települések polgármestereivel, majd Szatmárcsekén koszorút helyez el Kölcsey Ferenc sírjánál.
Az államfő az “Értékőrző tájak és emberek Magyarországon” című országjáró sorozatának hatodik állomásaként látogatott a Hortobágyi Nemzeti Parkba.
További sajtóhírek
A fenti hírek forrása: Hírkereső
– Sólyom: Elakadt a Vásárhelyi-terv megvalósítása + Képriport (MNO, 2008. október 21. 15:29)
Sólyom László köztársasági elnök kedden, a tarpai szőlőhegyen arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vásárhelyi-terv megvalósítása elakadt.
– Köztársasági elnöki kritika Tarpáról (Magyar Hírlap, 2008. október 22.)
“Fenntartásokkal fogadom az erdőprivatizációt, és kifogásolom, hogy az érintett minisztériumok kihátráltak a Vásárhelyi-terv mögül” – mondta kedden Sólyom László köztársasági elnök.
– Hol tart a Vásárhelyi-terv? (Greenfo, 2008. okt. 23. 11:28)
Sólyom László szerint a Vásárhelyi-terv megvalósítása elakadt. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerint folyik a Vásárhelyi-terv megvalósítása.