Szinte ingyen adják az epret

Tavalyi “meggymentő” akciójukon felbuzdulva idén is a fővárosban árulják majd portékájukat a Tisza-menti termelők. A gazdák így tisztességes áron értékesíthetik termésüket, a fogyasztók pedig a bolti ár töredékéért vásárolhatnak jó minőségű, magyar gyümölcsöt.

 

Az alacsony termelői árak és a tisztességtelen felvásárlók miatt tavaly egymást érték a “gyümölcsbotrányok”. A csökölyi termelők földjükön rohasztották az epret, a dinnyések az Auchan elé borogatták a görögöt, a meggytermelők pedig fakivágással és blokáddal tiltakoztak az elfogadhatatlanul alacsony felvásárlási árak ellen. A Szövetség az Élő Tiszáért (SZÖVET) a gazdák “piacra hozásával” enyhítette a meggykrízist, azóta is rendszeresen szerveznek zöldség- és gyümölcsvásárt, így a termelők a kereskedelmi láncolat kiiktatásával, közvetlenül a fogyasztóknak adhatják el termékeiket.

A szövetség legújabb kezdeményezése a Nagy Befőző Napok akciósorozat, melynek keretében minden gyümölcs szezonjának végén a fővárosba viszik megmaradt árujukat. Az akcióhoz olyan budapesti üzletek is csatlakozhatnak, amelyek saját tulajdonú területtel – például parkolóval – rendelkeznek és engedélyezik az árusítást. A szövetség elképzelése szerint ezek a boltok kedvezményes cukrot és befőző kellékeket (szalicilt, zselésítőt, celofánt) is kínálnak majd a vásárlóknak.


Bár a SZÖVET elsősorban a Tisza-menti termelők megsegítésén fáradozik, akcióikhoz az ország bármely területén dolgozó gazda csatlakozhat. A gyümölcs szállítását és árusítását a termelőnek kell megoldania, a rendelések kezelését és az akció népszerűsítését azonban a szövetség vállalja.


Az első “Befőző Napon” a szamóca lesz a sláger: péntektől vasárnapig összesen öt helyszínen lehet átvenni a megrendelt árut. A vevők kilónként mindössze négyszáz forintért juthatnak hozzá az egyébként “horror áron” mért gyümölcshöz, a termelőknek azonban nem lesz ilyen jó üzlet az epervásár. “Amikor elindítottuk az akciót, a napos időjárás még kedvezett az eperszezonnak, múlt héten azonban nem érett a szamóca, így már az is jó eredmény lesz, ha az összes előrendelést teljesíteni tudjuk” – sorolja a gondokat Szabadkai Andrea, a SZÖVET programvezetője. Az eper egyre fogy és napról napra drágább, ennek ellenére a termelők tartják magukat az előzetesen meghirdetett árhoz. Hasznuk ugyan nem sok marad, ám a vásárlók “megnyerése” és a kapcsolatok kiépítése hosszú távon az ő zsebükre dolgozik.


Korábban a felvásárlók háromszázötven forintot adtak az eper kilójáért, a szövetség ezért négyszáz forintos áron vett fel előrendeléseket. Így – a szállítás költségeit levonva – kilónként húsz-harminc forinttal több haszon maradt volna a termelőnél. Összesen egy tonnányi eperre akadt vevő, ám félő, hogy a határidő után leadott mintegy kétszáz kilónyi rendelést nem tudják teljesíteni a gazdák. Az eperhiány miatt jelenleg arra sincs esély, hogy a véletlenül a helyszínre érkező fogyasztók vásárolhassanak a gyümölcsből.


Forrás: Origo, Vállalkozói Negyed