Szóljunk bele vizeink sorsába!

Vízgyűjtő-gazdálkodási terv készül a vizek védelmére

MTI, 2007. feb. 27., kedd, 13.20.23 CET

Európai uniós kötelezettségként vízgyűjtő-gazdálkodási terv készül a magyarországi folyók, patakok, tavak és felszín alatti vizek védelmére 2009. végéig – mondta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakmai tanácsadója egy nyíregyházi fórumon. Az új típusú vízgazdálkodási tervezés a vizek állapotának megőrzését, illetve szükség esetén a helyreállítását szolgálja 2015-ig – mondta Gayer József az Észak-Magyarországi-, valamint a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közös rendezvényén, amelyen a Víz életet ad elnevezésű társadalmi összefogást célzó kampányt ismertették.

A minisztérium tisztségviselőjének tájékoztatása szerint a vízgyűjtő-gazdálkodási terv kidolgozása 2006-ban kezdődött meg, az idén a vízszennyezés problémáinak összegzésével folytatódik, a lakosság bevonásával. A véleményeket, javaslatokat természetesen figyelembe veszik a terv elkészítésénél, véglegesítésénél.

A vizek jó állapotának elérését tartalmazó program a Duna, a Tisza, a Dráva és a Balaton vízgyűjtő területére készül, s annak az egész országot lefedően 17 tervezési részegysége lesz. Vízügyi információs központokat alakítanak ki a négy fő térségben, Győrött, Szolnokon, Pécsett és Székesfehérvárott lesz a centrum, ahonnan az adott vízgyűjtőn jelentkező tervezési feladatokat összehangolják és irányítják majd.

Gayer József hangsúlyozta: a vizek jó ökológiai állapotának eléréséhez természetesen összehangolják az ár- és belvízi védekezést, a település- és területfejlesztési elképzeléseket, s a földhasználat változtatásának módjait is. Az utóbbinál például követelmény lesz a műtrágya- és a vegyszerhasználat csökkentése. A program vonatkozik majd a szennyvizek tisztítására, a csatornázottság fokozására, továbbá a víztakarékosság elősegítésére, illetve feladatokat szab majd az egyes vízfolyások és állóvizek természetes állapotának részleges, vagy teljes visszaállítására.

(MTI)