Fenntarthatósági kezdeményezések falun

Kajner Péter összefoglaló előadása Sokan valljuk, hogy az ökológiai átmenetben a vidéknek és a falvaknak komoly szerep fog jutni, sőt jut már most is. Azonban ha megnézzük a tényadatokat és a statisztikai előrejelzéseket, azt találjuk, hogy ezen települések jelentős része eltűnőben, elöregedőben van.

Tovább

Állj ki a magyar természetért!

Most az aktív segítségedre van szükség ahhoz, hogy megmentsük a hazai természeti értékeinket unokáink számára. Az Országgyűlés egy olyan állami földvagyonról szóló törvényjavaslatot tárgyal éppen a napokban, amely hosszú távon veszélyezteti a magyar természet védelmét. Ezért azonnali cselekvésre van szükség!

Tovább

Termelői naptár 2015

A KISLÉPTÉK csapata összeállított pár alapvető tudnivalóval (adózási teendők, határidők) egy emlékeztető naptárt a kisebb termelők részére. A linkek segítenek a teendők pontos értelmezésében. Volt ahol még a 2015-ös verzió nem volt honlapon elérhető, ezért érdemes évközben a jelzett oldalon a frisebb verzióra rákeresni. A naptár letölthető itt.

Tovább

Barbár fatolvajok a Tisza mentén

  Szomorú látvány fogadta az erdészeket a napokban a Kőtelek és Nagykörű közötti ártéri erdőben, a tájvédelmi körzetben szanaszét hevertek a méteres átmérőjű, többtonnás, évszázados tölgyfák. Az anyagi kár több millió forint, az eszmei kár pedig még ennél is sokkal nagyobb.

Tovább

Minden földügyletet vonjanak a helyi közösségek ellenőrzése alá

    A földtörvény ügyében aktív civil szervezetek részletes javaslatcsomagot küldtek el a kormány és a parlamenti pártok számára, amelyben a Nemzeti Vidékstratégiában lefektetett birtokpolitikai elvek alkalmazását szorgalmazzák. Követelik, hogy vonják a helyi közösségek kontrollja alá az összes földügyletet, mert csak így akadályozható meg a spekulációs tőke és a külföldiek földszerzése.

Tovább

Online fizetés a piacokon vásárokon, vidéki portákon!

ONLINE  BANKKÁRTYÁS FIZETÉSI LEHETŐSÉG a VIDÉKI PIACOKON, VÁSÁROKON, PORTÁKON!   A VIDÉKJÁRÓ PROGRAM keretében (www.videkjaro.hu ), a KISLÉPTÉK érdekképviselet (www.kisleptek.hu) közreműködésével lehetőség van HAZAI FORGALOMBAN LÉVŐ BANKkártyáK LEGTÖBBJÉVEL is fizetni, AKÁR a legkisebb, tájterméket értékesítő termelőnél, kézműves partnereinknél!   A termelőknek, kézműveseknek a rendszerbe lépés  INGYENES!   NYUGTA ADÁSI kötelezettsége van csak továbbra is a termelőnek, kézművesnek az értékesítés során mint eddig,  (

Tovább

Konferencia a tájgazdálkodásról avagy: talán mégis kell az a víz…

2012. november 7-én, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület és a Szederkény Egyesület rendezésében került sor a Vidékfejlesztési Minisztériumban e tanácskozásra. A konferencia a tájgazdálkodás, azon belül különösen a vízvisszatartás szakmai kérdéseit és megvalósításának problémáit vette sorra, az államigazgatásban dolgozókkal közösen keresve a megoldásokat.

Tovább

Megindult a vízvédekezési szezon!

      Az elmúlt 7 hónap alatt kevesebb, mint 120 mm csapadék esett a Közép-Tisza-menti Nagykörűben. (Összehasonlításképpen: ez évre vetítve 200 mm, ami félsivatagi mennyiség, sokéves átlagunk 500 mm körüli, éves párolgásunk 7-800 mm.) Miközben a téli félév természetszerűen a vízkészlet felhalmozásának az ideje ("nedves félév") a Tiszai-alföldön – tehát irtózatos a vízhiány. Ehhez képest látjuk, hogy megindult a

Tovább
1 2