Turisztikai célpont lehet a finom ételből
A jelképévé egy csigát választó nemzetközi Slow Food mozgalom címerállata az egyik legfontosabb tulajdonságával ellentétben nagyon is gyorsan halad. Világszerte egyre többen ismerik fel, élik meg, hogy a leginkább „komótos étkezés”-ként fordítható kifejezés nem csak gasztronómiai forradalmat jelent. A múlthoz nyúl vissza, mégis rendkívül korszerű, előremutató és fenntartható termelési mód, életforma.
Első olvasatra furcsának tűnhet, hogy a XIX. Szolnoki Utazás Kiállítás és Helyi Termékek Vására egyik szakmai előadója Barát József, Nagykörű alpolgármestere. A téma pedig a Slow Food.
Holott a Föld megóvását, minőségi élelmiszer-előállítást, a kistermelők megmaradását segítő mozgalom idegenforgalmi hívószó lett. Tragikus bizonyíték, de a 2012-ben elsüllyedt Costa Concordia nevű üdülőhajó is Slow Food túrára vitte a Tirrén-tenger partján fekvő kistelepülésekre utasait. Minden egyes kikötés során egy-egy régió konyhájával, termelési hagyományaival ismerkedtek meg a luxusutazás résztvevői.
Egyre több nyugat-európai akar és tud akár sok pénzt is áldozni arra, hogy megbízható élelmiszert vásároljon, amelyet biztonságos alapanyagokból kistermelők készítenek többgenerációs receptek alapján. Elegük lett ugyanis a tömegélelmiszerekből.
– Nagyon sokáig lehetne sorolni, hogy miért is jó a Slow Food – mondta előadásában Barát József, aki őstermelőként, kistelepülésen élőként különösen érzékeny a témára. – Nem akarok rémdrámát előadni, de egy évszázad alatt az emberiség lélekszáma megnégyszereződött. A mezőgazdasági termelékenység viszont húszszorosára nőtt ez idő alatt. Egyik oldalon létezik az éhínség, míg a másik oldalon ott van egy iszonyatos mértékű túltermelés. A Földön élő hétmilliárd ember közül egymilliárd éhezik, egymilliárd alultáplált a legfrissebb ENSZ-felmérés szerint. Az igazi tragédia, hogy az alultáplált népesség hetven százaléka kistermelő. Hogy lehet ez?
Az élelmiszergyárak arra szoktatták a gazdákat, hogy önellátás helyett eladásra termeljenek. Vagyis egyféle kultúrát termesszenek. A hetvenes évek óta viszont hatvan–hetven százalékkal estek a felvásárlói árak. Kínában már kézimunkával porozzák a gyümölcsösöket, Kaliforniában is hatalmas ültetvények vannak, amelyeken nem működik semmiféle ökoszisztéma. Ennek egyfajta megoldási módja a Slow Food. Sokan kérdezik tőlem, hogy az angol kifejezés helyett miért nem mondjuk azt, hogy helyi termék? Azért nem, mert ez egy globális probléma, így az erre adott válasz is globális lehet.
Észak-Amerikában létezik az úgynevezett minőségi éhezés, ami tömeges elhízást okoz. A Barát József által már említett ENSZ-jelentésben az is olvasható, hogy a hetvenes években az ipari méretekben termelt tej és a legtöbb zöldségféle beltartalmi értéke 95 százalékkal(!) volt magasabb, mint manapság. Vagyis a vásárló – ebben az esetben csak fogyasztó – lényegesen többet kénytelen enni, ám ezzel kevesebb energiát juttat a szervezetébe, mint negyven évvel korábban. És még egy szomorú adat: az Egyesült Államokban és Kanadában a lakosság annyit költ testsúlycsökkentésre (fogyasztótablettára, kondibérletre, plasztikai műtétre) egy évben, amennyiből megoldható lenne Közép- és Dél-Amerika élelmezési programja.
– Az ENSZ-jelentés szerint a hagyományos gazdálkodásban megteremthető az emberiséget ellátni képes élelmiszer-mennyiség. Ráadásul, még jobb minőségben is, mint nagyipari keretek között. A régi életformák, a termelési módok, de akár a receptek életben maradását is jelenti a Slow Food. Ezzel együtt természetesen a helyi kistermelők megmaradását is. Ezért kell ezt segíteni, hiszen így nem fog elnéptelenedni a falu, nem öregszik el a kistelepülés, a fiatalok nem vándorolnak el. Ezért jelent jóval többet a Slow Food az étkezésnél.
A helyi gazdaság védelme
A Slow Food mozgalom a nyolcvanas években Olaszországból indult civil kezdeményezés, de Franciaországban 1900(!) óta használnak különféle földrajzi árujelzőket. Elsőként a borászok alkalmazták termékeik megkülönböztetésére, egyben a minőség bizonyítására. A hatvanas években a francia mezőgazdaság rosszabb helyzetben volt, mint most a magyar, a földrajzi árujelzések is hozzájárultak ahhoz, hogy napjainkban Franciaország az Európai Unió legnagyobb élelmiszer-exportőre lett. A „védjegyes” gazdaságok éves forgalma megközelíti a huszonkét milliárd eurót.
