Vita a Nemzeti Vízstratégiáról

Elkészült a nemzeti vízstratégia a vízgazdálkodásról, öntözésről és aszály kezelésről. A jövő vízügyi, öntözésfejlesztési és aszály kezelési politikáját megalapozó, a fenntarthatóságot biztosító konzultációs vitaanyag nyilvánosan elérhető.

 

Az alkotmányos szabályozás nemzeti kincsként tartja számon a hazai vízvagyont, a vele való gazdálkodás pedig mindannyiunk számára kihívás – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken, a készülő nemzeti vízstratégiáról szóló fórumsorozat első állomásán. A tárcavezető előadásában rámutatott: egyes országok hatalmas gazdasági potenciállal rendelkeznek, de a vízkészlet mindenütt véges, és ez behatárolja a jövőbeni lehetőségeket. Magyarország ebből a szempontból a Kárpát-medencében viszonylag kedvező helyzetben van – jegyezte meg.

Fazekas Sándor feltette a kérdést: mi a garancia arra, hogy egy ilyen program megvalósulhat, hiszen hasonlókkal már "tele vannak a tervező intézetek polcai, a hatóságok irattárai"?

A kormány illetve a vidékfejlesztési tárca nyitott minden olyan megoldásra, amely a feladatokat konkrét elképzelésekkel segíti. Arra is itt a lehetőség, hogy az európai uniós forrásokat, a Start közmunkaprogramban rejlő lehetőségeket, az állam nyújtotta anyagiakat erre a tervre összpontosítsuk – mondta a miniszter, aki szerint a stratégia három intézkedéscsoportot tartalmaz.

Ezek közöl a 2014-ig szóló, rövid távú a már folyamatban lévő vízügyi munkák befejezését, valamint az Európai Unió következő pénzügyi fejezetére való tervezést foglalja magába. A második, 2021-ig terjedő idősávban már az unió hétéves ciklusa kínálta anyagi lehetőségek kiaknázása lesz a teendő, míg a 2027-ig tartó harmadik időszakban várhatóan már egy stabilizált vízgazdálkodási intézményrendszer hasznosítja majd a rendelkezésre álló uniós forrásokat a lehető leghatékonyabban.

A minisztérium honlapján már teljes terjedelmében hozzáférhető a stratégia, amelynek egyes szakmai fejezeteit kiváló szakemberek alkották meg kiindulópontként.

Forrás: Greenfo / MTI, 2013. március 8. 7:30

Kapcsolódó dokumentumok