VízVálasztó Konferencia

„VízVálasztó Konferencia”

 A táji vízvisszatartás realitása –

tájhasználatváltással az aszály, árvíz és belvíz integrált kezelésére

A meghívó alábbi szövege ITT LETÖLTHETŐ formázott pdf-ben.

A Vízválasztó Nyilatkozat ITT LETÖLTHETŐ 40 kiemelt aláíróval.

A konferencia végleges programja, időrendje ITT LETÖLTHETŐ.

 

A konferencia célja,

hogy bemutassuk az új víz- és tájhasználati paradigma (táji vízvisszatartás) szükségszerűségét és megvalósíthatóságát,
hogy segítséget nyújtsunk a kormányzat számára az aszály kapcsán felszínre került kihívások korhoz igazított megoldására.

 

Számos érintett szakterület képviselői mutatják be szakmai anyagaikat,

amit a szakpolitikai felelős ágazatok képviselőinek bevonásával megvitatunk,

aminek eredményeképp az új válaszok is bekerülhetnek

az aszály kapcsán adott kormányzati koncepcióba.

 

A szakmai testület pontokba szedett ajánlásokban is átnyújtja javaslatait a kormányzati döntéshozatal megsegítésére.

A rendezvény sajtónyilvános, hogy a nagyközönség is tájékoztatva legyen az új vízparadigma mibenlétéről, realitásáról és átadásáról.

A rendezvény szakmai-tudományos felelősségük folytán érintett emberek            magánkezdeményezése, a „Vízválasztó Nyilatkozataláíróinak rendezésében.

 

A konferencián az ebédet a Vízválasztó kezdeményezésben részt vevő gazdálkodók által felajánlott kiemelt minőségű saját termékekből biztosítjuk.

Időpont: 2022. szeptember 23. péntek,  09:30 órától

Helyszín: Agrárminisztérium, Kupolaterem (Budapest, Apáczai Csere János u. 9.)

 

A terem befogadása korlátos, illetve a belépés eleve regisztrációhoz kötött.
A meghívottak szíves visszajelzését legkésőbb 2022. szeptember 21. délig várjuk

a konferencia@viz-valaszto.hu címen, melyről visszaigazoló értesítést küldünk.

 

Program:

10-13 óra         Előadások az új víz- és tájhasználati paradigma tudományos hátteréből

13-14 óra         Ebéd

14-16 óra         Diszkusszió a kormányzati és szakmai szervezetek megjelent képviselőivel

A táji vízvisszatartás szakmai-tudományos hátteréből az alábbi témák és előadók

jelennek meg az előadásokban és a diszkusszió folyamán:

Balogh Péter

 

gazdálkodó geográfus,

ELTE óraadó

A tájba integrált vízgazdálkodás szükségessége és lehetősége
Báder Lászlómérnök, geográfus, BME – doktoranduszA vízmérleg értelmezése a táji vízvisszatartás tükrében
Dobos Endregeográfus, Dr. habil,
ME – egyetemi tanár
A tájszemléletű vízgazdálkodás talajtani aspektusai
Hetesi Zsoltfizikus, phd
NKE – egyetemi kutató
Vízmegtartó gazdálkodás gyakorlati példája dombvidéken
Koncsos Lászlóvízépítő mérnök, Dr. habil, BME – egyetemi tanárA korszerűsített fokgazdálkodás modellezése a Tiszai-alföldön
Kozma Zsoltkörnyezetmérnök, Phd,
BME – docens
A belvíz átértelmezésének realitása
Molnár Zsoltetnoökológus,

ÖBKi, MTA doktora

Az ártéri tájhasználatok realitása az ökoszisztémában
Németh Zoltán

 

műszaki tanár, vidékfejlesztőAz árpádkori vízkormányzás példája a Kisalföldön
Pinke Zsolttörténész, geográfus, Phd, ELTE – tud. főmunkatársAz ártérfejlesztés lehetőségei komplex vizsgálatok alapján
Rakonczai Jánosgeográfus, emeritus prof.

SZTE – MTA doktora

Vízkészleteink kihasználásának lehetőségei a klímaváltozásban
Réder Ferencbiológusmérnök,
fejlesztéspolitikai szaktanácsadó
Nemzetközi jó gyakorlatok vízfolyások újraértelmezésére
Szilvácsku Zsoltjogász, tájépítész, Phd,
MATE – docens
A vízhez igazított tájhasználatváltás realitása
Tölgyesi Csabaökológus, Phd, SZTE,

MTA Lendület csoportvez.

Erdősítés gazdaságosan – homok helyett az ártereken
Ungvári Gábor

 

közgazdász,

REKK, kutató főmunkatárs

Vizes tájhasználatváltások közgazdasági realitása
Zlinszky Jánosszakbiológus, Phd,

NKE, PPKE – docens

A táji vízvisszatartás környezetpolitikai realitása

 

A szakmai vitában kiemelt hozzászólásra kérjük

az érintett államigazgatási és szakmai szervezetek képviselőit:

  • Miniszterelnökség
  • Agrárminisztérium
  • Belügyminisztérium
  • Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
  • Magyar Állattenyésztők Szövetsége

 

…—…