Zöld posta a Bükkben



 

Lovas postakocsik közlekedhetnek menetrend szerint jövő tavasztól a Bükkben, a próbajáratokat az idén tesztelik.

A három lovas postakocsi igazi múltidéző, a zöld színű járművek az 1848-as forradalom előtti kocsikra hasonlítanak, csak a színük nem fekete. A postakocsijárat kilenc bükki település között közlekedik majd, az országban egyedülálló kezdeményezés célja az “öko” közlekedési eszközök támogatása, a hozzátartozó infrastruktúra, – például postakocsi-állomás, erdei iskola, piactér, melegedők – kiépítése, illetve ezáltal a turizmus és a borkultúra fejlesztése.

A hatfős kocsik egyelőre próbajáratok, a kétfogatú járművekkel tesztelik az utat és azt a lovak pihentetésének és cseréjének helyszíneit – mondta Nagy Márk projektgazda. Arról is beszámolt, hogy már korábban gondolkodtak egy turistacsalogató kezdeményezésen, nem motorizált szállítási eszközt akartak, így jött a postakocsi szolgálat ötlete.

Egy jármű hét és félmillió forintba került, ebben a költségben már benne vannak a kocsihoz szükséges felszerelések és a lovak is. Uniós pályázatból 3,3 millió forinthoz jutott a projekt.

Forrás: greenfo/mti