Az Élő-Tisza Szövetség Hírlevele – 2010. április 19-26.

TARTALOMBÓL:
Jeles és időjósló napok
ÖN IS TEHET ÉRTE! Agrárpolitikai stratégia; GMO mentesség- 1 millió aláírás az EU-s jogaszabályért!
E heti piaci termékkínálatunk; Jogsegély menüpont a honlapunkon.
Adó 1%
Meseíró és ökoturisztikai pályázatok!
Programajánló: FENNTARTHATÓ FILMZUHATAG
VIZITÚRÁINK nyárra! Jelentkezési határidő!
Képzések: Kemence építő; Terepi természetismereti programvezető
Pályázatok: Meseíró és ökoturisztikai pályázatok!
Termelői tojás, Házisajt, Háziszörp, és lekvárok;BioFeribá ajánlatai

Április 24., Szent György napja: a lovagot a római hadseregben tanúsított vitézsége elismeréséül Diocletianus császár kegyeibe fogadta. A krisztus hivővé vált ifjú azonban nem helyeselte az uralkodó kegyetlen keresztényüldöző politikáját, sőt szembe is szállt vele. Ezért börtönbe vetették és – miután a kínzások sem tudták eltéríteni a hitétől – Kr. u. 303-ban kivégezték. A róla szóló legendák szerint legyőzte a szépséges királylányt fogva tartó sárkányt. E napon történik az állatok első kihajtása, amit régen különböző boszorkányűző, rontáselhárító, illetve szaporodást, tejhozamot növelő praktikák öveztek. A jószágot nyírfaággal veregették meg, láncon, fejszén, ekevason, tűzön, a gazdaasszony kifordított kötényén hajtották át és fokhagymafüzért kötöttek a nyakába. A házat, az ólat, az istállót körülfüstöléssel, zöld ág kitűzésével, felfordított seprűvel igyekeztek megvédeni a gonosz szellemek rontása ellen. Kora hajnalban az asszonyok lepedővel szedték föl a harmatot a mezőn, kicsavartak a vászonból – és a tejhozam gyarapítása végett – a tehenekkel itattak meg. A lányok szintén “szentgyörgyharmattal” mosták orcájukat, hogy szépek legyenek.

A Szent György éjjelén gyűjtött gyógyfüvek varázserővel bírtak, szedegetőik, a “bűbájos” vénasszonyok ilyenkor a Gellért-hegyre nyargaló boszorkányokat is meglátták. “Ha a békák Szent György nap előtt megszólalnak, korai nyár várható”. – Másutt ugyanez száraz nyarat jelentett.
Szent György napját általában a kukorica, uborka, bab vetésére tartották alkalmas időpontnak.  A jó babtermést elősegítő hiedelmek a szilágyságban például ültetés előtt három napig nyári esővízben áztatják, amit előző nyárról őriztek erre a célra.
Szent György Napi Biovásár és Kihajtási Ünnep /Hortobágy;
Bővebben itt.

Április 25-e Szent Márk evangélista ünnepe, az egyházi búzaszentelés napja. Ha ekkor már a fürj el tud bújni a vetésben, és netán még az ég is megdördül, akkor a néphit szerint, gazdag lesz az aratás.

******************************************


ÖN IS TEHET ÉRTE!
GMO mentesség:
A Greenpeace 1 millió európai polgár aláírását szeretné összegyűjteni, hogy demonstrálhassa a döntéshozók felé, hogy Európa nem kér a GMO-ból.  Az EU-nak 1 millió aláírás esetén KÖTELEZŐ EU-s eljárást indítani uniós jog kezdeményezésre.
Aki ezzel egyetért, az csatlakozzon az aláírásgyűjtéshez itt.

******************************************


Közös Agrárpolitikai Stratégia:
Milyen legyen a jövő mezőgazdasága? Felhívás nyilvános vitára!
Dacian Cioloş az EU mezőgazdasági biztosa bejelentette, hogy a nyilvános vita hozzászólásainak fogadására internetes oldal nyílik, amely 2010 júniusáig áll a közönség rendelkezésére. Bővebben itt.

******************************************


Eheti termékkínálatunk:
(házhozszállítás 20.000 Ft felett, költsége a rendelt érték 20 %-a, de maximum 5.000 Ft) 2010. április 24. szombat 7-12 óráig III. ker. Komjádi előtti piac, SZÖVET stand. Előrendelés: info@elotisza.hu email címen.

ZÖLDSÉGEK:

  • Zeller: 290 Ft/kg, Tiszakécske
  • Lilakáposzta: 200 Ft/kg; Tiszakécske
  • Fejeskáposzta: 110 Ft/kg; Tiszakécske
  • Kelkáposzta: 170 Ft/kg; Tiszakécske
  • Lilla krumpli: 90 Ft/kg; Tiszakécske
  • Sárgarépa: 200 Ft/kg; Tiszakécske
  • Fehérrépa: 450 Ft/kg; Tiszakécske
  • Burgonya: 100 Ft/kg; Lila héjú erdélyi, kímélő gazdálkodásból, tárolható, fehér húsú, Nagykörű.
  • Pasztinák gyökér: 450 Ft/kg; Kímélő gazdaságból, szabadföldi, Nagykörű.
  • Céka: 140 Ft/kg; Kímélő gazdaságból, szabadföldi, Nagykörű.


GYÜMÖLCSLEVEK:

  • 100% Must 1300ft/3 liter (Nagykörű)
  • 50% Almalé, 50% céklalével: 1500 Ft/ 3liter
  • Szilvalé (50% alma, 50!% szilva) 1500Ft/db Dánszentmiklós
  • Bio natur 100% almlé: 2200Ft/5 liter
  • 100% natur almalé  10 literes kiszerelésben: 2800 Ft/10 liter (Csenger)
  • Gyümölcslevek (10-15% másik gyümölcs tartalom) 5 literes: 1.640 Ft/db  birses, meggyes, őszibarackos, körtés almalé. Nyíregyháza, 5 literes, dobozos kiszerelés
  • Natur 100% almalé 3 liter 1.000 Ft
  • Más gyümölccsel ízesített (mint az 5 litereseknél) 1.100 Ft/3 liter


Egyéb:

  • Aszalt almaszeletek (chips): 220Ft/70gr
  • Bio aszalt almaszeletek: 270Ft/70gr
  • Aszalt alma kockák: 190Ft/50gr
  • Aszalt alma kockák  380Ft/200gr
  • Aszalt magozott meggy 100gr. 350Ft
  • Dióbél: 1.300 Ft/kg; szabadföldi, Nagykörű.
  • Őrölt csemege Fűszerpaprika: 2.400 Ft/kg; kímélő gazdálkodásból, 1/2 kg-os, és kg-os kiszerelésben, Nagykörű.


Házhozszállítás:
Budapesten 20 000 Ft feletti rendelés esetén házhozszállítást vállalunk, melynek költsége a rendelési érték 20 százaléka, de maximum 5.000 Ft. Kérjük, küldje el a pontos szállítási címet és telefonszámát, amennyiben házhozszállítást kér. Ha csak hétköznap jó a kiszállítás, kérem, jelezze!

Előrendelés: info@elotisza.hu
Szombat-vasárnapra előrendelését április 22-ig, csütörtök 19 óráig vesszük fel és a piac napján 10 óráig tartjuk, vagy az Ön által külön jelzett átvételi időpontig. Előrendelés:  NÉV, e-mail cím, HELYSZÍN és DÁTUM megjelöléssel, valamint a kért MENNYISÉG megadásával.

******************************************

Gyümölcsleveink eltarthatósága
Gyümölcsleveink semmilyen tartósítószert nem tartalmaznak. A dobozolás során a lehető legjobb beltartalmat biztosíjuk Önöknek, így gyümölcsleveink szó szerint élőek. Ez együtt jár azzal a sajnálatos jelenséggel, hogy időnként, az esetek egy ezrelékében a gyümölcslé megbuggyan a feldolgozó üzem dobozolási eljárása során. Ami a termék előnye (él, magas beltartalom), esetenként a termék hátránya is lehet (megbuggyan). Az ilyen esetekben biztosítunk jóvátételt.

******************************************


JOGSEGÉLY MENÜPONT a honlapunkon!
Elindult a SZÖVET honlapján a JOGSEGÉLY menüpont!
Benne:
Jogszabálymódosítások:
A civil érdekképviseleti együttműködés munkája által megvalósult, illetve a  folyamatban lévő jogszabálymódosításokról.

Hatósági állásfoglalások:
Egyes jogértelmezések sajnos jogbiztonságot is veszélyeztethetik. A munkánk során felmerült, illetve az Önök kérései mentén hivatalos formában kérünk állásfoglalásokat.

Esettanulmányok:
Az Önök által beküldött esettanulmányokat írjuk le itt név nélkül. Írja meg nekünk ha jogsérelmet vagy pozitív példát tapasztal a jogalkalmazás, a hatósági munka során. Leveleiket az info@elotisza.hu emailcímre, vagy
postán az 5065 Nagykörű, Május 1. út 1. címre várjuk a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület nevére

******************************************

Jelenleg a budapesti piacszervezés és számos egyéb tevékenységünk mellett azon dolgozunk, hogy a kisléptékű élelmiszertermelőkre vonatkozó szabályozást kedvezőbbé tegyük. Ezzel jó minőségű és ritka termékeket teszünk elérhetővé a nagyvárosok lakóinak.
Közeleg az adóbevallások ideje. Magánszemélyek május 20-ig kötelesek bevallásukat elkészíteni. A bevallás alkalmával Önök is rendelkezhetnek az adójuk 1 %-áról. A SZÖVET az idei évtől kezdve gyűjthet 1 %-os felajánlásokat. Kérjük, idén gondoljon ránk, amikor dönt! 
Adószámunk: 18841149-1-16
Köszönjük támogatását!

******************************************


FENNTARTHATÓ FILMZUHATAG!
Időpont:  április 22. csütörtök 18:30-tól 22 óráig
Helyszín: Iparművészeti Múzeum, földszinti Galéria
18.30 – 19.30 Rövidfilmek inspiráló városi kezdeményezésekről Bogotai remények (30′), Komposztáló társasházak (5′), Kertészek vagyunk (20′), Pereskedésből utcabál (5′)
19.30 – 20.00 Fair Trade Büfé
20.00 – 21.00 A közösség ereje (53′) c. film magyarországi premierje.
Izgalmas dokumentumfilm Kubáról és az olajválságból kivezető utakról. Bővebben itt.

******************************************

VIZITÚRA AJÁNLATAINK nyárra!

1. Tisza túra (Tokaj-Tiszafüred) 2010. aug. 09-14. Jelentkezési határidő: 2010. Május 1. Bővebben.

2. Gasztro Vizitúra a Túron és a Tiszán (Tiszabecs-Vásárosnamény) 2010. július Jelentkezési határidő: Május 31. Bővebben.

******************************************


KÉPZÉSEK!

1. TEREPI TERMÉSZETISMERETI PROGRAMOK VEZETÉSÉHEZ AKKREDITÁLT KÉPZÉS indul május 07-én!

A Magosfa Alapítvány és a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület 60 órás terepi vezető-képzést szervez a Bakonyban, Városlődön.
A tanfolyam anyaga: (tematika)
A képzés díja: 10.000 Ft/fő, amely tartalmazza a képzés alapköltségeit (terembérlet, előadók tiszteletdíja, részletes jegyzet, tanfolyami segédanyagok). A szállás és étkezés költségei a részvételi díjon felül értendők. Az utazásról a résztvevőknek maguknak kell
gondoskodni!  A képzésre 15 fő jelentkezését várjuk!
Jelentkezni Kunszeri Annánál a jelentkezési lap kunszeri@gmail.com címen lehet.
Jelentkezési határidő: 2010. április 30.

2. KEMENCEÉPÍTÉS TANFOLYAM TÖBB MINT 50 ÓRÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉPZÉS

Időpont: 2010. május 21-24; június 5-6.
Helyszín: Fanó Magdiék 10 ha-os biotanyája Egerszalók mellett
A tanfolyam oktatói, előadói és gyakorlatvezetői, a PANGEA Egyesület önkéntesei:
Benicsek Mihály és Zsíros Zoltán.
Az étkezést a tanfolyam ideje alatt önállóan kell megoldani.
Szállást a helyszínen jurtában tudnak biztosítani, vagy Egerszalókon fizetővendég szolgáltatást is igénybe lehet venni.
A tanfolyam maximális létszáma 10 fő!
Részvételi díj: 20.000 Ft/fő (400 Ft/h), A Pangea Egyesület tagjainak 50% kedvezmény jár!

További információ és jelentkezés: Kunszeri Anna (kunszeri@gmail.com, 20/772-7978)
Jelentkezési határidő: 2010. május 10.

******************************************

PÁLYÁZATOK:

MESEÍRÓ pályázat!
Egyszer régen, vagy nem is olyan régen, a Tiszán innen az égig érő cseresznyefák tövében…
Kezdődhet így a Te meséd is, vagy egészen másként. Cseresznyevirág tündér, madárijesztő, cseresznyemanó, a gróf és a báró, ősöreg cseresznyefa, a cseresznyésgazda és a három fia, monília-múmia, pityókás pálinkamuslica, méhecskék, lótetű, a legyek és a darazsak, az öreg csősz, a cseresznyehuszár, a jégeső, a szekerce és a favágó, szegény legény, vagy a lusta lány. Csak néhány a lehetséges szereplők közül, de Te is találj ki mesehősöket. A történet a fordulatok mind a Te műved. Hogy ki a gonosz és ki a jó, hogy milyen kapcsolatban álnak egymással a Te fantáziádra bízzuk.
A legjobb meséket kiadjuk egy igazi színes mesekönyvben és a Nagykörűi lapban is természetesen.
Leadási határidő: 2010. május 10.   info@elotisza.hu  Bővebben.

Pályázat az év ökoturisztikai létesítménye cím elnyerésére.
Az országos pályázat célja a nemzeti park-igazgatóságok, erdogazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas és magánvállalkozások természeti értékeket bemutató létesítményeik szolgáltatásainak megmérettetése, a látogató- és családbarát jellegu kínálat alapján. A pályázatot a látogatóközpontok és a tanösvények kategóriában, 2010. április 30-ig lehet benyújtani.
A pályázati felhívás, adatlap és értékelési szempontok letölthetok a www.termeszetvedelem.hu/okoturizmus; www.otm.gov.hu (Turizmus/Pályázatok menüpont) és a www.itthon.hu/szakmai-oldalak/felhivasok-palyazatok honlapokról.

******************************************

Termékeink:

  • Tanyasi tojás -Penczről , kimélő tojás Kiskunfélegyházáról,
  • Termelői méz és méhviasz figurák  Rákoscsabáról,
  • Jászságról gyümölcs , zöldség (alma, répafélék,primőráruk)
  • Agárdról zöldség-gyümölcs, 100%-os gyümölcslevek, házilekvárok, háziszörpök.
  • Cserpes házitej, házituró, tejfel.
  • SOMA-SAJT: orda sajt, grillsajt, fetasajt, mozzarella.
  • Villás pékség kifli 14 Ft, házikenyér,

további info 06-20-462-7945 Proniewicz ferenc

Bio tehénsajtok, joghurtok és kemencés kenyér Diósdról
Kiváló minőségű, hazai, ellenőrzött alapanyagokból készült garantáltan bio tehénsajtok, joghurtok, savóitalok, parázson sült kovászos, krumplis kenyerek. A sajtok természetes oltókkal készülnek, a füstölt sajtok hidegfüstön füstölődnek. (Nem füstaromásak!!!)
Érdeklődni a 06-20/98-09-540 számon és a hennedith@gmail.com mailcímen Nirschné Henn Edithnél lehet. Bővebben itt.

******************************************


Tündérkerti HÁZISAJTOK és sajtelőfizetés !
A fővárosba szállítás: április  22 és 29-én, így a rendelések határideje április 21 és 28-a.
Jelenleg Budapesten, a VI.kerület, Csengery u 62/b fsz. 1 szám alatt lehet átvenni a korábban megrendelt sajtokat. A kedvezményekkel járó előfizetés keretében 1-3-6 hónapra lehet előfizetni a heti szükséges mennyiségű sajtra. A megrendelő a választott időszaknak megfelelően 5-10-15%-kal kevesebbért kapja heti rendszerességgel a kérése szerint összeállított sajtválogatást. Minden előfizetés mellé havonta ajándék sajtkülönlegességet ad a termelő. A sajtelőfizetés előnyös a fogyasztónak, mert rendszeresen hozzájut tiszta, egészséges, adalékmentes sajtokhoz, tervezhető a heti étrend. A készítő pedig hosszabb távra előre tudja, miből mennyit készítsen.
Megrendelés és bővebb információ: sajtrendeles@gmail.com
Bővebb információ. Érdeklődni itt lehet: Bolya Gergely: 06-20/235-2223, bolyag@elohazakprogram.hu; www.hazisajtok.hu

******************************************


Sokorói LEKVÁROK magyar termelőktől
1, bodza, meggy, piros ribizli, csipke/csipke-birs, szilva, fekete szeder, birsalma-szőlő korlátozott mennyiségben. Ára: 550 Ft/400g, szállítás költségét a vevő állja.
2, Színproblémás sárgabarack-velő, cukor hozzáadásával csak készre kell főzni. Ára: 2.100 Ft/4.25 literes üveg.
A lekvárok nem tartalmaznak szinezéket, aromát, tartósítószert. Horváth Gyöngyi, Sokoró Dzsem Kft ügyvezető
+3630 6632066; e-mail:sokorodzsem@t-online.hu; www.alekvar.hu

******************************************


Háziszörp Perőcsényből való gyümölcsökből!

Gyümölcslé és cukor, mindenféle egyéb adalék, tartósítószer, színezék, miegymás hozzáadása nélkül. 3 literes “Bag in Box”, azaz “zacskó a dobozban” csomagolásban csappal. A szörp nincs felforralva, csak 75 fok körüli
hőmérsékleten fertőtlenítve.
fekete ribiszke 2.500 Ft/ doboz
piros ribiszke 2.500 Ft/doboz
vegyes ribiszke, 2.500 Ft/doboz
szederlé (cukormentes), 3.000 Ft/doboz
Feketeribiszkelé (cukormentes) 100%  2500 Ft/3liter
fekete.agnes@t-online.hu   távbeszélő:30-280.2234
Házhozszállítást is vállalnak (Bp. és környéke) 3 doboztól.

******************************************


BioFeribá ajánlatai:
DVD oktató lemezek, 4.500.-Ft/db + postaköltség:
– Biokertészeti 1×1, (közérthetoen, olcsón, egészséges élelmiszet az asztalra, vagy közvetlen fogyasztásra)
– Metszés ABC, (a dísznövénytol az ifjító metszésig minden amit tudni kell ill. érdemes)

Napkollektoros aszaló-berendezés:
Teljesítménye: 25kg/3 nap, azaz évente 8-10q  nyers termék.
Befoglaló méretek: 90 x 80 x 210 cm.
Ára: 42.000.-Ft  helyszínen átvéve.
További tájékoztató: bioenergiaferi@gmail.com címen.

RACKA MENTÉS:
www.mentsdmegarackat.hu

Bánkúti Búzából való (legnagyobb sikértartalmú, hazai fajta), BIO művelésből származó teljeskiörlésű liszt eladó a Dél-alföldön! Lajos család: 70/561-1973

******************************************


Hírlevél átalakítása
Honlapunkhoz hasonlóan szeretnénk megújítani hírlevelünket is. Érdeklődve várjuk észrevételeit, javaslatait (pl.: “nem szeretem a programajánlókat”, vagy “örülnék, ha jobban elkülönülne a kínálat az egyéb programoktól”) Kérjük, küldje el véleményét! Minden véleményre kíváncsiak vagyunk és azok segítséget jelentenek számunkra.

******************************************


Észrevételeit, javaslatait és a reklamációt, leiratkozási szándékát az info@elotisza.hu címen fogadjuk.
Vis major: Kérjük, hogy a meghirdetett helyszínekre csak ÚGY INDULJON,hogy INDULÁS ELŐTT megnézi honlapunkat (www.savanyusag.hu), mert itt értesülhet az esetleges VIS MAJOR helyzetről (friss szedés, időjárás). Előrendelőink visszaigazolást kapnak rendelésükről.

******************************************


A hírlevelet Szabadkai Andrea készítette.
Ezt a levelet azért kapta, mert jelezte, hogy érdeklik a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület akciói, illetve a hazai termelők és fogyasztók összekapcsolását, a közvetlen kereskedelem megteremtését célzó munkánk. Ha nem szeretne több ilyen témájú levelet kapni, kérem, hogy jelezze az info@elotisza.hu címen és nem küldünk.

Szövetség az Élő Tiszáért
SZÖVET

Kérjük, támogassa munkánkat adója 1%-ával!

Tevékenységünkről itt olvashat:
www.elotisza.hu

Tel.: 06-30-768-8718
Fax:  06-56-494-351
Adószám: 18841149-1-16