Együtt az Élő Tiszáért!

 Hidvégi-Üstös Pál, a Tisza nagykövete újra küzd a folyóért

Hidvégi-Üstös Pál 2006 őszén azzal a céllal úszta végig, a világon elsőként, a Tiszát, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a ciánszennyezés után a Tisza újra élő folyó. Bustynától Titelig, 852 kilométeren keresztül úgy megismerte a folyót és a mellette élő embereket, mint talán senki. Már ekkor biztos volt benne, hogy vissza fog térni a folyóhoz. Most elérkezett az újabb alkalom.

„Nem aludtam jól, átázott a ruhánk és sárban tocsogtunk a készülődésnél, a vihar eláztatta a táborunkat a Fekete Tisza forrásnál, az ukrajnai hegyekben. Ennek ellenére nagy örömmel vágok nekik megint Tiszának, most száraz lábbal. 2006-ban nehéz volt végigúsznom a folyót különösen, amikor gennyesen kisebzett a vállam a neoprén ruhától és három napig csak egy kézzel tudtam úszni, vagy Zenta után a tengeri hullámzásban, esőben, ködben. De eddig egy küldetésemet sem adtam fel, a futást sem fogom” mondja Hidvégi-Üstös Pál, aki ma reggel, 2008. május 19-én elindult a Fekete Tisza forrástól, Kőrösmezőről, hogy több, mint 1050 kilométert futva tegyen meg egészen a folyó torkolatáig. A futás célja, hogy a Tisza menti települések összefogását segítse, felhívja a figyelmet arra, hogy csak együtt vagyunk megfelelően erősek, hogy tegyünk az élő Tiszáért, a környezetvédelemért és a térség gazdasági fellendüléséért. A futás közel 25 napja során iskolások futnak, kerékpároznak, vagy éppen lovagolnak együtt majd Pállal, politikusok, civil szerveztek vezetői, ismert személyiségek futnak néhány száz métert az élő Tiszáért és a Tiszai összefogásért.

Partnerünkkel, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesülettel (SZÖVET-tel) együtt közös üzenetet fogalmaztunk meg. Arra kértük a települések, a civil szervezetek vezetőit és akár azokat a magánszemélyeket, akiknek fontos a Tisza ügye, hogy aláírásukkal csatlakozzanak a nyilatkozathoz. Emellett a polgármestereket felkértük, hogy foglalják össze álláspontjukat Tisza-menti hazájuk gazdaságával, környezeti értékeivel, a helyi problémákkal, megoldási javaslataikkal, a jövőképükkel és a tiszai összefogással kapcsolatban. Közös üzenetünket valamint a problémák és megoldási javaslatok summázatát az Élő Tiszáért UNDP-GEF Program 2008. június 14.-ikei, tokaji zárókonferenciáján tesszük közzé, átadjuk az Országgyűlés Elnökének, valamint a Tisza komplex fejlesztésében érintett minisztereknek.


Hidvégi-Üstös Pál köszöni támogatóinak, hogy a Tisza Nagyköveteként végigviheti 3 országon folyó üzenetét:

A Szövetség az Élő Tiszáért Egyesületnek (SZÖVET), hogy közösen fogalmazhattuk meg az üzenetet, hogy aktívan részt vesznek a programok szervezésében és egészséges Tisza-menti élelmiszerekkel (aszalt gyümölcsök, almalé, sonka, kecskesajt) járulnak hozzá, ahhoz, hogy legyen energiám a több mint 1050 kilométert végigfutni.

A Volkswagennek, hogy profi társra leltem a Cross Touran-ban, így akár 7 szervező kollégám is kísérhet, vagy egy komplett mentőcsónakot és egyben kerékpárokat is szállíthatunk.

A Lafumának a minden igényt kielégítő outdoor ruházatot és felszerelést, futónadrágot, pólót, dzsekit, hátizsákot, terepfutócipőt, hálózsákot, sátrat, kemping székeket, asztalt és örülök, hogy az Oxbow jóvoltából még sportöltönyt is viselhetek.

A Praktikernek, hogy nemcsak a Tisza ügye mellé állt, de sátrakkal, állványzattal, ponyvákkal, utánfutóval is segíti a munkánkat.

A Fiskarsnak a felszelésem elengedhetetlen részeként használt fejszéket, maccsétát, késeket, lapátokat (a sivatagban sokat forgattuk, és még fogjuk is), víztartályos hátizsákot és féltett Gerber késeimet.

Az MBT-nek, hogy Swiss-Masai cipőivel, edző eszközként nagyban segítette a felkészülést, hogy gerinc-izmaim, lábboltozatom erősödjön.

A Noene betéteknek, hogy futásnál nem terhelem a sarkam, mert az ütődés (Forma 1-es autóknál tesztelteket igazolom!) 98%-át elnyeli.

Az ASICS-nak az aszfalton és kemény útfelületen használt futócipőket.

QBE Atlasznak az utazási biztosítást Ukrajnában és Szerbiában.

A DHL-nek, hogy felszereléseim szállításánál és vámoltatásánál megbízható, gyors és a világon talán legelismertebb cégként profi partner.


További információ:

Kalandakadémia
Szűcs Julianna, program koordinátor, médiakapcsolatok
Tel: (36 20) 9548-042
e-mail: szucs.julianna@dunaweb.hu
www.hidvegi-expedition.com
www.kalandakademia.hu

Szövetség az Élő Tiszáért
Kajner Péter
telefon: 06-30-545-3140
kajnerp@elotisza.hu
www.elotisza.hu
www.hidvegi-expedition.com

Kapcsolódó dokumentumok