Hidvégi-Üstös Pál blogja

Május 1.Ha már a folyó mellett élők kineveztek a Tisza Nagykövetének így vissza kell térjek hozzájuk évről évre. Harmadik Tisza programom ma reggel 10.30-kor rajtolt Vásárosnaményból. Édes János az edzőm és kerékpáros kísérőm vezényelte a gyerekeknek is a bemelegítést. Jüttner Csaba polgármester úr indított utamra – a TV2 hiradójának kamerája előtt – és futott velem párszáz métert, Vass Albert gulácsi

Tovább

Hidvégi-Üstös Pál, 1000 kilométeren át, futva vitte végig a Tisza üzenetét:

Együtt az Élő Tiszáért! Hidvégi-Üstös Pál 2006 őszén azzal a céllal úszta végig, a világon elsőként, a Tiszát, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a ciánszennyezés után a Tisza újra élő folyó. Már ekkor biztos volt benne, hogy vissza fog térni a folyóhoz. Most elérkezett az újabb alkalom. Május 19-én rajtolt, hogy 22 nap alatt a Fekete Tisza forrástól, Kőrösmezőtől

Tovább

Hídvégi-Üstös Pál blogja: június 7-8-9.

Június 7.Zenta – Ada – 25 km 7 órakor keltünk. 10 órakor a városi rádió interjút készített velem, amíg a csapatom megnézte a zentai panorámát a kilátóból. Pizzáztunk Szép Judittal, majd 2-kor rajtoltam Dezső Sanyival együtt Ada felé. Szép Judittól és Takács Györgytől – akiknek nem győzöm eléggé köszönni a zentai csodálatos fogadtatást és a sok szervezést – búcsúzóul kalácsot

Tovább

Hídvégi-Üstös Pál blogja: június 4-5-6.

Június 4.Mindszent – Szeged – 40 kmRengeteg erőt ad a sok gyerek szeretete – főleg, hogy a sajátjaim nem lehetnek velem. Mindszenten is már várták érkezésem és kiabálva, éljenezve szaladtak elém és futottak velem 100-150 métert. Mártély előtt találkoztam Gémes Ferenccel, a 75 éves ultrafutóval és többszörös spártai hőssel, aki megosztotta velem életfilozófiáját: „A hosszú élet titka a sport és

Tovább

Hídvégi-Üstös Pál blogja: június 1-2.

Június 1.Szolnok – Tiszakécske – 44 km A Kalina Péter, a Praktiker áruház vezető helyettese indított utamra a Szolnoki TV kamerája és az MTI fotósa előtt. A Gördögök SE. tagjai és vezetője Oskó Imre kísértek ki a városból és megajándékoztak egy Szolnok és vidéke kerékpáros térképpel. Ahogy elhagytam Szolnok határát, egy kiskutyát láttam feküdni az út szélén, a fűben. Ki

Tovább
1 2 3